Egy céda emlékiratai

Nem kellesz eléggé



romantika párkapcsolatok szingli nőkÚgy látszik a blogjaimat mostanában filmek ihletik... hát nézzük ma ezt: Nem kellesz eléggé. Idióta kis amerikai filmnek tűnik. Ez se mai már. Aki látta, annak biztosan beégett a főhősnő túlontúl naiv kis belső világa, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal. Amúgy egész aranyos film, és talán a legéletszerűbb romantikus vígjáték, amit valaha láttam... Leszámítva a végét, de ugye még akkor készült, amikor a happy end kötelező volt minden amarikai film végén... vagy a zászlólobogás.  Azt gondolom ezt a filmet fel kéne írni receptre minden nőnek. Időnként én is megnézem, emlékeztetőnek.

Aki nem látta volna: naív hősnőnk sikertelen randik sorozata után ül a telefon mellett, és nem érti, miért nem csörög sosem, majd felvilágosítja egy közepesen jóképű, egyéjszakás kalandor pasi, hogyha a kiszemelt férfi nem hív, nem ír, eltűnik, az nem azt jelenti, hogy minden akarata ellenére ez nem sikerül, hanem egészen egyszerűen azt, hogy nem akar veled találkozni, ugyanis NEM kellesz neki eléggé.
Hihetetlen mennyire el tudunk varázsolódni. Pont úgy mint a naív csajszi a filmben. Hülye chatelgetésekbe kapaszkodunk valamelyik hülye ingyenes üzenetküldőben, és észre se vesszük hogy hónapokat elbaszunk az életünkből egy kifogás gyárra, csak mert túl nagy az egónk, hogy bevalljuk magunknak... Nem kellek neki eléggé. Nagyon eltalálták a filmben a tipikus barátnőket, akik túl gyávák ahhoz, hogy felvilágosítsák az áldozatot arról, ami kívülről egyértelműen látszik. Egy ilyen barát nem segítség soha. Ennyi erővel támaszkodhatsz a bólogató kutyára is a műszerfaladon. Kedvesen megvígasztalnak, megerősítik, hogy nincs veled baj, igen, biztos elveszítette a számod, vagy meghalt a nagymamája. Még sajnáljuk is szerencsétlen pasit együtt néhány percig, aki most szabadult egy kapcsolatból és még nem áll készen egy olyan fantasztikus nőre mint amilyen te vagy - pedig ez csak a "Hogyan rázzunk le egy nőt 1 nap alatt" című egyoldalas "könyv" 2. sorában található instrukció. Ha létezne erre Google fordító program, azt dobná ki erre: Nem akarok tőled semmi komolyat, de azért tallonban tartalak, 1-1 dugásra még jó lehetsz. 

Pedig ha csak egy pillanatra belegondolsz, hogy te, aki akarod őt mennyi mindent megtennél vagy félredobnál csak azért hogy beszélhessetek vagy hogy lásd. Ha ő ennek a tizedét se teszi ezért, annak csak egy oka lehet: NEM kellesz eléggé. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Közhely, de egy olyan igazság, amire érdemes minden nap emlékeztetned magad. Egyszer egy lerázhatatlan pasi kierőszakolta, hogy rábólintsak arra, hogy mivel azon a héten már minden estém foglalt egészen egyszerűen reggelizzek akkor vele. Onnan tudtam, hogy ő nem kell nekem eléggé, hogy konkrétan nem tudtam rávenni magam arra, hogy fél órával előbb felkeljek ezért, és emiatt nem is mentem el végül.
Az igazság az, hogy mi nők imádjuk a drámát. Hajlamosak vagyunk rápörögni valakire, akit alig ismerünk. Ha meg kéne mondani, mit imádsz benne, lehet nem is tudnád megmondani. Nem is volt időd még megismerni, hiszen nem beszéltetek és találkoztatok eleget hozzá. Csak panaszkodunk hogy már megint lemondta, már megint nem ír, nem keres. Azzal áltatod magad, hogy biztos hogy ő is imád, de nem mégsem érted: miért viselkedik így? Pedig ott van a logikus magyarázat a szemed előtt. NEM KELLESZ ELÉGGÉ! Ilyen egyszerű. Engedd el...

Tudom, hogy nehéz sokszor tisztán látni, hisz bizonytalanok vagyunk. Mi van, ha még várok egy kicsit? Most nagyon jó oka van rá hogy nem keres. De most állj meg egy pillanatra és emlékezz vissza, mióta megy ez a huzavona. Ugye milyen rég?
Mi nők mindig kategóriában gondolkodunk. Mindenkinek valahova tartoznia kell. Ő barát, ő szerelem, ő szexpartner. Még a visszautasítást is jobban elviseljük mint azt, hogy nem tudjuk valamelyik kis dobozunkba betenni azt a valakit. Ebbe tudunk a legjobban belekattanni. Pedig ha sokáig nem tudja eldönteni magától, hova akar tartozni a kis életedben, dönthetünk helyette mi is. Megfoghatjuk  a tarkójánál fogva és belevághatjuk egy jó mély barátság, vagy ha indokolt egy kidobnivaló dobozba. Ráteszed a tetejét, lelakatolod, és még rá is ültsz karba tett kézzel, és elégedett arrcal: "Innen nem mozdulsz többet!"

Felmerül a kérdés, hogy ha mostmár tudjuk, hogy mikor nem kellünk eléggé, akkor mikor tudjuk, hogy kellünk eléggé? Nos erre megint egyszerű a válasz: akkor ha, ez nem lesz kérdés.

Tovább
2

Az eltűnt romantika nyomában



Ezer meg ezer romantikus film ment a tévében így karácsonykor. A legtöbb tinédzser koromban készült, vagy annál is korábban. Eltűnődtem azon, hogy manapság miért nem készülnek már ilyen mosolyogtatóan naív filmek.

Régen minden film kötelező eleme volt a bravúros módon egymásba szeretett párok csókjelenete. Aztán Cast... a folytatás meg a mi képzeletünkre volt bízva. Persze mindenki tudta hogy ez film, és a valóságban a csókjelenet után jönne csak az igazi, bonyolult kezdet. Nem létezett Disney mese a herceg és a szegény, de gyönyörű hősnő nélkül, akiből legvégül királykisasszony lett. Valahogy nincs már igény ennyire szentimentális és valószínűtlen happy endekre, vagy ha van, akkor elővesszük és leporoljuk ezeket a régi kedvenceket, megnézünk 1-et 2-t, mosolygunk, hogy milyen kis naívak. Valahogy ma jobban feltűnik, mint régen. 

szerelem szex párkapcsolat szingli romantika

Egy ma készült filmről - ha nem akció, horror vagy sci-fi -  akkor azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag ezeknek a filmeknek a folytatása. A mai hiperrealisztikus világban már nincs helye a reptéri romantikus utolérős jeleneteknek. A régi filmekből hiányzó puzzle darabkát pótolják, és az örök kérdést boncolgatják:  na és mi történik ezután? Ezért van most létjogosultsága a Rossz anyáknak és a Bridget Jones babát vár filmeknek. 2017 végén ott tartunk, hogy inkább akciót, látványos űrfilmeket meg pukizós-bulizós részeg amarikaiak hányódtatásait nézzük. Nincs helye már spiccesen sírós filmhősnőknek, akik megnyílnak a kiszemelt férfiaknak, megmutatják gyengeségeiket, sőt még le is égetik magukat... majd ezért cserébe megmentik, és el is jegyzik őket a végén. Nem menti meg a herceg Hófehérkét, a csajos öszefogás jegyében már ezt is a mesehősnők nagyrészt maguk oldják meg, minimális férfi segítséggel, mint a Jégvarázsban. Már a mesék is felkészítik a kislányokat, hogy bizony ne számítsanak a férfiak segítségére a jövőben - ha még maguk nem vették volna észre, a répanacis, pipaszár lábú pasikezdemények láttán.

Ezért egyre trendibb inkább ribancnak lenni mint a nagy Ő-t várni... mert hát azt kell egy darabig. A céda az új fekete, a pasiknak meg nyilván egyre jobban elmegy a kedve a monogám kapcsolatoktól, látván a megerősödött, egyre önállóbb női erőt. A golyóiktól megfosztott urak láttán egyre kevésbé van kedvünk kapcsolatban lenni, inkább magunkkal foglalkozunk, amire rájövünk hogy nem is olyan rossz dolog. Végül a családalapítás gondolatától is teljesen elmegy a kedvünk, a gyerek szótól szabályosan rosszul leszünk, mert tudjuk, nagy hogy nagy valószínűséggel ezzel is egyedül maradnánk.

Jogosan felmerül a kérdés, hogy miért filmekkel magyarázok valós jelenségeket. Nos a válasz egyszerű: olyan film készül amilyenre igény van. Pontosan úgy, mint ahogy olyan versek, regények, slágerek, festmények, mint amikért hajlandóak vagyunk érdeklődni. Ezek a művek mind lenyomatai az adott korszak ízlésének, történéseinek és személyiségeinek. Az én blogom se állná meg a helyét 10 évvel ezelőtt.

Nyugi, bizonyára ennek a korszaknak is vége lesz egyszer, mint egy divathullámnak. Most ciki szerelmesnek lenni, de talán még visszajön a divatba... pont úgy, mint a trapéz nadrág. 

Tovább
8

Egy céda emlékiratai

blogavatar

Sziasztok! Céda vagyok. 28 éves. Én is a Szépség és a szörnyeteg, a Hamupipőke és a Pocahontas meséin nőttem fel. Én is végig izgultam a Titanicot és az összes Bruce Willis filmet, főként az Armageddont. Sírtam is. Az én tinédzser korom nagy romantikus filmjei is a Csaj nem jár egyedül, a Szerelmünk lapjai és a Bridget Jones naplója voltak. Én is reményteljesen vigyorogtam mindegyik végén, egy pillanatra elképzelve, hogy igen, talán egyszer én is biztonságban érezhetem magam egy férfi oldalán. De sajnos nem olyan az arcom, mint Charlize Theron-nak az alakom pedig nem olyan mint Megan Fox-nak. Az életemből így kimaradtak az erős férfiak, akik megmenthettek volna - bármitől is. Kialakult a "személyiségem", sőt még humorérzékem is van. Önálló és erős nő lettem, ráadásul még az extrém sportoktól sem riadok vissza. Szeretem a pasikat, a szexet. A nagyanyámhoz képest nyilván igazi ribanc vagyok de a mai Z generációhoz képest csak egy gyenge féllotyó. Átlagosan alig jut egy évemre egy új pasi, dehát ezt tudtam kihozni a rendelkezésre álló időből. Az életem NEM követendő példa, csak azt tudom elmesélni, hogy milyen az élet egy olyan céda szemszögéből, amilyen én vagyok.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek