Miért skatulyázol be? Miért nem hiszed el, hogy én vagyok a kivétel. A más. Egy a 12 milliárdból, aki nem olyan. Hánnyal volt ebből dolgod, hogy nekem már esélyt sem adsz arra, hogy megmutassam egy boldog és szabad élet nevetségesen egyszerű receptjét: élni, és élni hagyni. Lélegzem egyedül is, nem akarom, hogy fuldokolj mellettem. Ez a sztereotípia, amivel azonosítasz, a bélyeg, amit a „harmincévesek” homlokára nyomnak: elkeseredett. Pedig csak az keserít el, ahogyan te látsz engem. De én nem akarom neked bizonyítani azt, amit láthatnál, ha akarnál. Azt hiszed, le akarlak láncolni? Akkor hogy lehet, hogy hagyom, hogy elmenj. Elengedlek, hogy végül annak a sztereotípiának a hálójában köss ki, amitől a legjobban rettegsz.

Sok mindent sajnálok.

Harminc éves vagyok, de még huszonkettő. Ugyanaz a hamvas izgalom ma már a férfiasságodat fenyegető legrosszabb rémálom. Szeretném, ha észrevennél. Mondanék valamit, hogy lásd, mitől vagyok különleges. De sajnálom, az túl izgalmas. Jó nő vagyok eléggé ahhoz, hogy megdugj. De arra van a huszonkettő, tőlem meg félsz, mert harminc vagyok. Vicceset mondtam, és nevetünk. Sajnálom, hogy nem a te poénjaidon. Izgalmas sztorikat mesélek. Sajnálom, hogy azok nem a tiédek. Sajnálom, hogy nem a huszonkettő szemével látlak téged, de már 18 éves korom óta elhagytam álomvilágot. VIP jegyem volt a színdarabok kulisszái mögé, főszerepben A FÉRFIVAL. Megtanultam, mi a zord valóság. Hányódtatott sorsom okán megkeményedtem és kitárult szemem előtt a világ. Sajnálom, ha tudom előre mit lépsz, mielőtt még te magad tudnád. Sajnálom, hogy tudom, hogy ez a bókod nem Nekem szól. Sajnálom, hogy tudom, milyen az, amikor igen. Sajnálom, hogy nem olvadtam el tőle. Sajnálom, hogy életem van, és nem várom azt, hogy a tiéd töltse ki az enyém. Sajnálom, hogy nem az az életem célja, hogy kivasaljam az inged. Sajnálom, hogy van eszem, ráadásul még el is tudom mondani mi a véleményem. Sajnálom, hogy van. Sajnálom, hogy nem nézek fel rád. Sajnálom, hogy már én is elértem valamit. Sajnálom, hogy szeretem a szabadságot, azt meg még jobban, hogy ezt te nem hiszed el nekem. Vagy mégis? Akkor meg megrémít. Sajnálom, hogy nincs levegőd és sajnálom, hogy az enyémet akarod elszívni. Sajnálom, hogy én tudok repülni, és sajnálom, hogy te nem. Sajnálom, hogy vannak igaz barátaim. Sajnálom, hogy te nem tudod, az milyen. Sajnálom, ha megírom, hogy mit akarok, és azt is, hogy nem ment át neked.  De tudod…. a legjobban azt sajnálom, hogy mindezt sajnálnom kell.

Csak fekszem az ágyon és nem tudok megmozdulni. Bénít a tudat, hogy tudom, hogy csak én érzem azt, amit te nem. Elment az eszem, mert keresem a hibát, ami egyre távolabb taszít tőlem. Vergődöm és öntudatlanul megyek előre. Keresem a helyem, de nem találom a világban ahol tudom, hogy téged bár nekem teremtettek, de mégsem tudom a módját, hogy teljesíthetem ezt be. Rossz az időzítés, rossz a helyem, még csak egy időben sem alszom veled. Úgy vagyunk egyformák, hogy egy teljes világ választ el tőled… engem. Összeillünk, de nem velem. Meg sem érdemellek téged. De még sosem voltam egy hullámhosszon senkivel sem úgy, mint veled. Kevés percet töltöttem veled, és mindig csak a telefonomat kémlelem. Neked csak egy pár karakter vagyok, aki teljesen oda van érted. Tudod? Vagy nem tudod? Nem beszélsz erről sosem velem. 
Én vagyok… de nem én vagyok, ha veled beszélek. Még annyi mindent kéne mondanom neked… de hogyan mondjam, ha még csak el sem olvasod, amit írtam neked. Nem tudlak elengedni, pedig csak egy döntés lenne: nem írok soha többé neked. Olyanok vagyunk, mint egy elcseszett program. Működnie kéne, de valahol egy kód nem illik bele. Mi vagyunk a rossz vicc, amit el sem mondtak. Bambusz akartam lenni, de fa voltam, és eltörtem a fájdalomban, amit ez okozott. Nem szeretlek téged. Nem hiányzol. Csak egy rögeszmévé váltál valahol az agyamban. Hol van a gomb, ahol ezt kikapcsolhatom? 
Nem történt semmi köztünk és nem is fog soha. Hogy lehet valami ennyire egyoldalúan kapufa? Miért imádlak mégis, ha nem kaptam ebből vissza semmit, soha. Hogy lehet, hogy az ösztöneim így elsodortak a valóságtól tova.
Az agyamban még sosem volt ekkora zagyva. Nevetni tudnék azon, hogy mennyire nem tartott ez sehova. Vicc ez az egész. Vicc vagyok én. Talán ezért se tudtál soha komolyan venni. Mi ijesztett el ilyen messzire, ha mégcsak nem is tudod, ki vagyok? Hát most kivagyok. Már lassan egy éve várom, hogy azt mondd: „Te vagy az, akit én akarok”. De ne akard, hogy megmagyarázzam, miért akarom. 
Te lehetnél az, akivel mi lehetnénk a jövő nélküli jövő, egy kapcsolat nélküli kapcsolatban.  Akár minden vasárnap ellehetetleníteném a napod. Lassan betelik a lapom. De még mindig nem tudom, hogy alakul a következő mondatom a levélben amit sosem küldök el. Csak keresem az okot, amit leírhatok a laptopon. Nem tudom, miért nem akarod, hogy ott legyek veled egy napon...

Azt hitted, hogy megérkeztél? Mégiscsak bedepiztél!
Angyalnak látszhatsz, de az a pikkelyes… az csak a sárkány szárnyad.
Ülsz a kincsen, ami másnak nincsen.
Neked jutott A pasi, Nekem meg csak a Sáska Gabi.

Hallgatom a beszéded, amivel a másik fejét telebeszéled.
Keserűség a hangod, kín a szavad… és a hibát magadban valahogy mégsem találod.
Nem érzed, hogy baj van?
Miért vársz csodát, ha te saját magadat is már… rég elhagytad?

Mit képzelsz? Szex nélkül létezz? Ez képtelenséget képez.
Nem kell félned, tőled ő már nem szabadul.
Hidd el, nem a kedvességed ejtette rabul.

Csoda nincsen, kilincs sincs a bilincsen.
A kulcsa a frigidséged mély kútjában hal éhen.
Pörkölt az illatod, szaftos a pólód.
Nekem meg spermafoltom van a toppon - Ezt a sort is csak loptam.
A férjedet is loptam, de legalább én jól leszoptam.

De mit lehet tenni, nem akarok hazudni.
Engem fog a férjed most a farkára húzni.
Az én génjeimbe ez lett írva, a lábaim ilyenkor mindig szépen nyitva.
...Vagy a szám… ahogy hallottam te meg… nem vagy valami nagy szám.
 

Hűséget esküdtettél, azt hiszed az elég?
Húsz évig a kézimunkával majd elél?
Meglennél szex nélkül… csak hamarabb szabadulsz?
Hogy lehet, hogy te ettől nem alszol szarul?

Fájni fog a végén, nagyon fájni fog…
Hiszen a nagy Ő-n nem osztozhat egyszerre két nő
Hogy hagyhatod őt parlagon heverni,
Miközben egy odaadóbb nő nem tudja a fejéből kiverni.
Mért nem hagyod elmenni, ha már nem tudod szeretni?
Mért kell évtizedekig egymás mellett sínylődni?
 

Tudom… Én vagyok a kurva, ha meg vagyok kurva egy olyan férj által…
aki már rég meg lett unva.
Bűntudatom nincsen, kéne hogy legyen? Azt veszem el csak, amit itt hagytál nekem.
Örök az emlék nem lehet törölni, nem tudok én már ebből jól kijönni.
Nem kezdek el félni, pedig nem tudom mit kéne tenni...
Ahogy azt se tudom hogyan kell… szép slammet írni.
 

…Az alapján, amit mesélsz magadról, te egy igazi álomnő vagy. Hogyhogy nincs pasid?

Az utóbbi időben elég gyakran hangzott el ez a kérdés felém ismerkedős beszélgetésekben. Néha írásban, néha szóban, de nem csak felém, hanem a nagyon is hasonló gondolkodású és életmódú barátnőim is megkapták már ezt a kérdést… elég sokszor. Nem nehéz kitalálni, a kérdés többnyire olyan pasiktól jön, akiket otthon egy tipikus házisárkány vár, és a mi társaságunkban keresik a szabadság és az izgalom rövidke illúzióját.

Természetesen nem vagyunk álomnők. Van baj velünk is, nem is kevés, csak velünk máshogy van baj, mint az otthonülő asszonnyal. Egy házisárkány mellett felüdülés a mi társaságunk. Általános igazság, hogy csak egy fajta pasinak van szüksége ránk jobban annál, akinek hamarosan gyereke születik: akinek már meg is született. Egy szingli, nagybetűs „FÉRFI” mégis önként vonul a rabságba, hisztis, féltékenykedő társat választva magának, gyereksikítással fűszerezve.

„Szép vagy, izgalmas és humorérzéked is van. Hogyhogy nincs pasid?” „Egy ilyen csajnak, ilyen menő extrém hobbival hogyhogy nincs pasija?”– Jön a kérdés az udvarló kollégától, akinek a csaja 2 emelettel felettünk dolgozik meg a Tinder faszitól, aki már 3 órája match, de csak most csekkolta végig a képeimet. Elméletben megvan minden tulajdonságunk, ami egy idilli, álomkapcsolathoz kell, de a gyakorlat egészen mást mutat. Nézzünk hát szembe a tényekkel. Mi a baj velünk?

1. Nem vagyunk már naivak. Igen, talán túl sok pasival voltunk már együtt. Persze ilyenkor mindenki arra gondol, hogy egy ilyen erkölcstelen lánynak már nincs értéke, és ez a baj. – Pedig igenis, nekünk is vannak értékeink. A probléma nem itt gyökerezik.

Egyszerűen csak nem homályosul el a tekintetünk pár üres bóktól. Nem kezdünk el rajongani a 3. sikeres randin, mert tudjuk, hogy bármikor bármi elromolhat. Így inkább észnél maradunk, túlzottan tudatosan cselekszünk. Nem követünk el butuska hibákat. Nem esünk túlzásba, amikor írunk, nem mutatjuk, ha kezdünk odalenni, attól meg egyenesen rettegünk, hogy a másik rájön: szükségünk van rá. Nem tudunk elesett, gyenge nők lenni, akikre vigyázni kell vagy meg kell védeni.

2. Élni hagyjuk a másikat. Ez is egy olyan ok, amire minden rabságba szorult férfi álmodik. Pedig valójában ijesztő számukra, mert ezzel megint csak azt mutatjuk: nincs eléggé szükségünk rájuk. Ráadásul a túlzott szabadságszeretetünkkel bizalmatlanságot ébresztünk a másikban. Felmerül a kérdés, hogy ha ő bulizik, addig mi mit csinálunk? Amit neki szabad értelemszerűen nekünk is lehet. Ez itt a baj… Pedig nem mondtuk egy szóval sem, hogy nem vagyunk képesek a monogámiára.
3. Izgalmasak vagyunk. Egy kapcsolat tele tűzzel, izgalommal, kalanddal. Mindenki fejében idillikusan hat egy olyan kapcsolat, ami tele van közös kalandokkal, viccekkel, humorral. Egy társ, akivel elmehetsz utazni, akivel van közös hobbitok, és együtt próbáltok ki újakat. A szex annyira jó, hogy abba se tudjátok hagyni. Igen, megint álomnők vagyunk, mert nem okoz problémát reggelente ráhajolni kedvesünk álló férfiasságára. De meddig tartható ez fent? Mindketten tudjátok, hogy örökké nem, és mivel nem vagyunk elesettek, nem csüngünk a másikon… a pasi nem tudhatja, hogy lelépünk-e, ha kihunyt a tűz. Mi lesz, ha kifogy az ötletekből és unalmas lesz? Ahhoz minden ember lusta, hogy ekkora lángokat tartson fent az idők végezetéig. Az történik, mint Barney-val és Robinnal az Így jártam anyátokban: két király személyiség kioltja egymást. Így sokkal egyszerűbb egy olyan kapcsolatba kezdeni, ami már az elején a közös tévénézéssel kezdődik, egy olyan barátnővel, aki ezt akarja velük csinálni az idők végezetéig.
4. Menő extrém hobbink van – Ez pontosan addig pozitív, amíg a barátoknak el lehet hencegni, milyen kivételes csajjal randiznak. Abban a pillanatban, amikor a hétköznapokban kiderül, hogy ez mennyi idővel és milyen életmóddal jár, már nem is olyan jópofa.
5. Akkor kezdünk kapcsolatba, ha az a jelenlegi boldogságunkhoz képest magasabb színvonallal jár. Tehát nem járunk valakivel csak azért, hogy legyen, aki fogja a kezünket. Csak akkor kezdünk bele, ha a jelenlegi boldogságunkhoz hozzá tud tenni, nem pedig elvenni. Én tudom, hogy azért tetszel, amilyen vagy… de te együtt tudsz velem lenni úgy, hogy nem akarsz megváltoztatni?

Kívülről talán örök veszteseknek tűnünk, és lehet, hogy végül tényleg macskás szingliként végezzük. De ki mondhatja meg biztosan, mi az élet értelme?

Sokak szerint az élet célja és értelme a szerelem és a nagy Ő megtalálása. Aztán a gyerekek és a család, meg a családi ház. Ha ez nem sikerül, hiába éltél?

Mi van akkor, ha én mindezek nélkül rátalálok a boldogságra? Mi van akkor, ha az én életemnek nem az a célja, hogy rátaláljak valakire, akivel leélhetem az életemet és gyerekeket gyártunk? Mi van, ha nekem nem szerelemre, hanem csak szeretetre van szükségem? Nem élhetek teljes életet úgy, hogy megkapok minden szeretetet a barátaimtól és a családomtól? Lehet, hogy számomra nem adatik meg a szerelem mindhalálig, de mi van, ha pár hónapig érezhettem olyan szenvedélyt, amit mások egy élet alatt sem? Ér annyit egy hosszú, de boldogtalan házasság 5 unokával, mint egy élet tele élménnyel és kalandokkal, de e nélkül? Lehet, hogy az életünk szerelemben mérve sivár, de ha úgy nézzük, minden más tekintetben szerencsések vagyunk.  Nem állunk bele semmilyen sorba, nem követünk kitaposott ösvényeket és nem hajtunk fejet a társadalmi elvárásoknak. Jobban belegondolva, meg sem érdemlünk egy olyan pasit, aki mindezt tolerálja, elfogadja, sőt szereti bennünk.

Ilynek lettünk, visszafogni már nem tudjuk magunkat. Megértésüket köszönjük.

Most állj! Tedd le a telefonod. Távolodj el 3 lépésre. És gondold át, mi van benne. Ha valaki most, ebben a pillanatban belenézhetne, az mit árulna el rólad?
A hosszú percek, amíg nem találod a telefonodat... Az ember erkölcstelen gyermeke ilyenkor elgondlkodik azon, mi lenne, ha rossz kezekbe kerülne? 
Ez modern korunk lenyomata, archívuma arról hogy ki vagy. És a helyzet általában nem túl fényes. Nős, családos emberek ribanca. Perverz, mocskos vágyak és tervek. Kétszínűség. Pletyka. Hűtlenség. Meztelen képek. Csak néhány példa... de legalább egy ilyen van a te telefonodban is, igaz?
Most megmagyarázod magadnak, hogy ez azért nem rossz mert.... az meg úgy volt hogy...  Apránként sodródva, vissza nem nézve csak későn veszed észre, mennyire messze vagy a parttól. Mutatsz egy képet, de a telefonod üzenetei egészen más mutatnak. Ha valaki most beleolvasna, mennyit látna a jó oldaladból? Hidd el, azonnal elfelejtenék, ha mellette ott tornyosul a társadalom szemében megfogalmazott "mocsok". Jó embernek tarod magad így is? Ki számít egyáltalán annak? Egy ribanc lehet jó ember? Egy perverz? Egy hűtlen? 

Rólad mit árul el a telefonod?