Miért skatulyázol be? Miért nem hiszed el, hogy én vagyok a kivétel. A más. Egy a 12 milliárdból, aki nem olyan. Hánnyal volt ebből dolgod, hogy nekem már esélyt sem adsz arra, hogy megmutassam egy boldog és szabad élet nevetségesen egyszerű receptjét: élni, és élni hagyni. Lélegzem egyedül is, nem akarom, hogy fuldokolj mellettem. Ez a sztereotípia, amivel azonosítasz, a bélyeg, amit a „harmincévesek” homlokára nyomnak: elkeseredett. Pedig csak az keserít el, ahogyan te látsz engem. De én nem akarom neked bizonyítani azt, amit láthatnál, ha akarnál. Azt hiszed, le akarlak láncolni? Akkor hogy lehet, hogy hagyom, hogy elmenj. Elengedlek, hogy végül annak a sztereotípiának a hálójában köss ki, amitől a legjobban rettegsz.

Sok mindent sajnálok.

Harminc éves vagyok, de még huszonkettő. Ugyanaz a hamvas izgalom ma már a férfiasságodat fenyegető legrosszabb rémálom. Szeretném, ha észrevennél. Mondanék valamit, hogy lásd, mitől vagyok különleges. De sajnálom, az túl izgalmas. Jó nő vagyok eléggé ahhoz, hogy megdugj. De arra van a huszonkettő, tőlem meg félsz, mert harminc vagyok. Vicceset mondtam, és nevetünk. Sajnálom, hogy nem a te poénjaidon. Izgalmas sztorikat mesélek. Sajnálom, hogy azok nem a tiédek. Sajnálom, hogy nem a huszonkettő szemével látlak téged, de már 18 éves korom óta elhagytam álomvilágot. VIP jegyem volt a színdarabok kulisszái mögé, főszerepben A FÉRFIVAL. Megtanultam, mi a zord valóság. Hányódtatott sorsom okán megkeményedtem és kitárult szemem előtt a világ. Sajnálom, ha tudom előre mit lépsz, mielőtt még te magad tudnád. Sajnálom, hogy tudom, hogy ez a bókod nem Nekem szól. Sajnálom, hogy tudom, milyen az, amikor igen. Sajnálom, hogy nem olvadtam el tőle. Sajnálom, hogy életem van, és nem várom azt, hogy a tiéd töltse ki az enyém. Sajnálom, hogy nem az az életem célja, hogy kivasaljam az inged. Sajnálom, hogy van eszem, ráadásul még el is tudom mondani mi a véleményem. Sajnálom, hogy van. Sajnálom, hogy nem nézek fel rád. Sajnálom, hogy már én is elértem valamit. Sajnálom, hogy szeretem a szabadságot, azt meg még jobban, hogy ezt te nem hiszed el nekem. Vagy mégis? Akkor meg megrémít. Sajnálom, hogy nincs levegőd és sajnálom, hogy az enyémet akarod elszívni. Sajnálom, hogy én tudok repülni, és sajnálom, hogy te nem. Sajnálom, hogy vannak igaz barátaim. Sajnálom, hogy te nem tudod, az milyen. Sajnálom, ha megírom, hogy mit akarok, és azt is, hogy nem ment át neked.  De tudod…. a legjobban azt sajnálom, hogy mindezt sajnálnom kell.