Miért skatulyázol be? Miért nem hiszed el, hogy én vagyok a kivétel. A más. Egy a 12 milliárdból, aki nem olyan. Hánnyal volt ebből dolgod, hogy nekem már esélyt sem adsz arra, hogy megmutassam egy boldog és szabad élet nevetségesen egyszerű receptjét: élni, és élni hagyni. Lélegzem egyedül is, nem akarom, hogy fuldokolj mellettem. Ez a sztereotípia, amivel azonosítasz, a bélyeg, amit a „harmincévesek” homlokára nyomnak: elkeseredett. Pedig csak az keserít el, ahogyan te látsz engem. De én nem akarom neked bizonyítani azt, amit láthatnál, ha akarnál. Azt hiszed, le akarlak láncolni? Akkor hogy lehet, hogy hagyom, hogy elmenj. Elengedlek, hogy végül annak a sztereotípiának a hálójában köss ki, amitől a legjobban rettegsz.

Sok mindent sajnálok.

Harminc éves vagyok, de még huszonkettő. Ugyanaz a hamvas izgalom ma már a férfiasságodat fenyegető legrosszabb rémálom. Szeretném, ha észrevennél. Mondanék valamit, hogy lásd, mitől vagyok különleges. De sajnálom, az túl izgalmas. Jó nő vagyok eléggé ahhoz, hogy megdugj. De arra van a huszonkettő, tőlem meg félsz, mert harminc vagyok. Vicceset mondtam, és nevetünk. Sajnálom, hogy nem a te poénjaidon. Izgalmas sztorikat mesélek. Sajnálom, hogy azok nem a tiédek. Sajnálom, hogy nem a huszonkettő szemével látlak téged, de már 18 éves korom óta elhagytam álomvilágot. VIP jegyem volt a színdarabok kulisszái mögé, főszerepben A FÉRFIVAL. Megtanultam, mi a zord valóság. Hányódtatott sorsom okán megkeményedtem és kitárult szemem előtt a világ. Sajnálom, ha tudom előre mit lépsz, mielőtt még te magad tudnád. Sajnálom, hogy tudom, hogy ez a bókod nem Nekem szól. Sajnálom, hogy tudom, milyen az, amikor igen. Sajnálom, hogy nem olvadtam el tőle. Sajnálom, hogy életem van, és nem várom azt, hogy a tiéd töltse ki az enyém. Sajnálom, hogy nem az az életem célja, hogy kivasaljam az inged. Sajnálom, hogy van eszem, ráadásul még el is tudom mondani mi a véleményem. Sajnálom, hogy van. Sajnálom, hogy nem nézek fel rád. Sajnálom, hogy már én is elértem valamit. Sajnálom, hogy szeretem a szabadságot, azt meg még jobban, hogy ezt te nem hiszed el nekem. Vagy mégis? Akkor meg megrémít. Sajnálom, hogy nincs levegőd és sajnálom, hogy az enyémet akarod elszívni. Sajnálom, hogy én tudok repülni, és sajnálom, hogy te nem. Sajnálom, hogy vannak igaz barátaim. Sajnálom, hogy te nem tudod, az milyen. Sajnálom, ha megírom, hogy mit akarok, és azt is, hogy nem ment át neked.  De tudod…. a legjobban azt sajnálom, hogy mindezt sajnálnom kell.

…Az alapján, amit mesélsz magadról, te egy igazi álomnő vagy. Hogyhogy nincs pasid?

Az utóbbi időben elég gyakran hangzott el ez a kérdés felém ismerkedős beszélgetésekben. Néha írásban, néha szóban, de nem csak felém, hanem a nagyon is hasonló gondolkodású és életmódú barátnőim is megkapták már ezt a kérdést… elég sokszor. Nem nehéz kitalálni, a kérdés többnyire olyan pasiktól jön, akiket otthon egy tipikus házisárkány vár, és a mi társaságunkban keresik a szabadság és az izgalom rövidke illúzióját.

Természetesen nem vagyunk álomnők. Van baj velünk is, nem is kevés, csak velünk máshogy van baj, mint az otthonülő asszonnyal. Egy házisárkány mellett felüdülés a mi társaságunk. Általános igazság, hogy csak egy fajta pasinak van szüksége ránk jobban annál, akinek hamarosan gyereke születik: akinek már meg is született. Egy szingli, nagybetűs „FÉRFI” mégis önként vonul a rabságba, hisztis, féltékenykedő társat választva magának, gyereksikítással fűszerezve.

„Szép vagy, izgalmas és humorérzéked is van. Hogyhogy nincs pasid?” „Egy ilyen csajnak, ilyen menő extrém hobbival hogyhogy nincs pasija?”– Jön a kérdés az udvarló kollégától, akinek a csaja 2 emelettel felettünk dolgozik meg a Tinder faszitól, aki már 3 órája match, de csak most csekkolta végig a képeimet. Elméletben megvan minden tulajdonságunk, ami egy idilli, álomkapcsolathoz kell, de a gyakorlat egészen mást mutat. Nézzünk hát szembe a tényekkel. Mi a baj velünk?

1. Nem vagyunk már naivak. Igen, talán túl sok pasival voltunk már együtt. Persze ilyenkor mindenki arra gondol, hogy egy ilyen erkölcstelen lánynak már nincs értéke, és ez a baj. – Pedig igenis, nekünk is vannak értékeink. A probléma nem itt gyökerezik.

Egyszerűen csak nem homályosul el a tekintetünk pár üres bóktól. Nem kezdünk el rajongani a 3. sikeres randin, mert tudjuk, hogy bármikor bármi elromolhat. Így inkább észnél maradunk, túlzottan tudatosan cselekszünk. Nem követünk el butuska hibákat. Nem esünk túlzásba, amikor írunk, nem mutatjuk, ha kezdünk odalenni, attól meg egyenesen rettegünk, hogy a másik rájön: szükségünk van rá. Nem tudunk elesett, gyenge nők lenni, akikre vigyázni kell vagy meg kell védeni.

2. Élni hagyjuk a másikat. Ez is egy olyan ok, amire minden rabságba szorult férfi álmodik. Pedig valójában ijesztő számukra, mert ezzel megint csak azt mutatjuk: nincs eléggé szükségünk rájuk. Ráadásul a túlzott szabadságszeretetünkkel bizalmatlanságot ébresztünk a másikban. Felmerül a kérdés, hogy ha ő bulizik, addig mi mit csinálunk? Amit neki szabad értelemszerűen nekünk is lehet. Ez itt a baj… Pedig nem mondtuk egy szóval sem, hogy nem vagyunk képesek a monogámiára.
3. Izgalmasak vagyunk. Egy kapcsolat tele tűzzel, izgalommal, kalanddal. Mindenki fejében idillikusan hat egy olyan kapcsolat, ami tele van közös kalandokkal, viccekkel, humorral. Egy társ, akivel elmehetsz utazni, akivel van közös hobbitok, és együtt próbáltok ki újakat. A szex annyira jó, hogy abba se tudjátok hagyni. Igen, megint álomnők vagyunk, mert nem okoz problémát reggelente ráhajolni kedvesünk álló férfiasságára. De meddig tartható ez fent? Mindketten tudjátok, hogy örökké nem, és mivel nem vagyunk elesettek, nem csüngünk a másikon… a pasi nem tudhatja, hogy lelépünk-e, ha kihunyt a tűz. Mi lesz, ha kifogy az ötletekből és unalmas lesz? Ahhoz minden ember lusta, hogy ekkora lángokat tartson fent az idők végezetéig. Az történik, mint Barney-val és Robinnal az Így jártam anyátokban: két király személyiség kioltja egymást. Így sokkal egyszerűbb egy olyan kapcsolatba kezdeni, ami már az elején a közös tévénézéssel kezdődik, egy olyan barátnővel, aki ezt akarja velük csinálni az idők végezetéig.
4. Menő extrém hobbink van – Ez pontosan addig pozitív, amíg a barátoknak el lehet hencegni, milyen kivételes csajjal randiznak. Abban a pillanatban, amikor a hétköznapokban kiderül, hogy ez mennyi idővel és milyen életmóddal jár, már nem is olyan jópofa.
5. Akkor kezdünk kapcsolatba, ha az a jelenlegi boldogságunkhoz képest magasabb színvonallal jár. Tehát nem járunk valakivel csak azért, hogy legyen, aki fogja a kezünket. Csak akkor kezdünk bele, ha a jelenlegi boldogságunkhoz hozzá tud tenni, nem pedig elvenni. Én tudom, hogy azért tetszel, amilyen vagy… de te együtt tudsz velem lenni úgy, hogy nem akarsz megváltoztatni?

Kívülről talán örök veszteseknek tűnünk, és lehet, hogy végül tényleg macskás szingliként végezzük. De ki mondhatja meg biztosan, mi az élet értelme?

Sokak szerint az élet célja és értelme a szerelem és a nagy Ő megtalálása. Aztán a gyerekek és a család, meg a családi ház. Ha ez nem sikerül, hiába éltél?

Mi van akkor, ha én mindezek nélkül rátalálok a boldogságra? Mi van akkor, ha az én életemnek nem az a célja, hogy rátaláljak valakire, akivel leélhetem az életemet és gyerekeket gyártunk? Mi van, ha nekem nem szerelemre, hanem csak szeretetre van szükségem? Nem élhetek teljes életet úgy, hogy megkapok minden szeretetet a barátaimtól és a családomtól? Lehet, hogy számomra nem adatik meg a szerelem mindhalálig, de mi van, ha pár hónapig érezhettem olyan szenvedélyt, amit mások egy élet alatt sem? Ér annyit egy hosszú, de boldogtalan házasság 5 unokával, mint egy élet tele élménnyel és kalandokkal, de e nélkül? Lehet, hogy az életünk szerelemben mérve sivár, de ha úgy nézzük, minden más tekintetben szerencsések vagyunk.  Nem állunk bele semmilyen sorba, nem követünk kitaposott ösvényeket és nem hajtunk fejet a társadalmi elvárásoknak. Jobban belegondolva, meg sem érdemlünk egy olyan pasit, aki mindezt tolerálja, elfogadja, sőt szereti bennünk.

Ilynek lettünk, visszafogni már nem tudjuk magunkat. Megértésüket köszönjük.

Úgy látszik a blogjaimat mostanában filmek ihletik... hát nézzük ma ezt: Nem kellesz eléggé. Idióta kis amerikai filmnek tűnik. Ez se mai már. Aki látta, annak biztosan beégett a főhősnő túlontúl naiv kis belső világa, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal. Amúgy egész aranyos film, és talán a legéletszerűbb romantikus vígjáték, amit valaha láttam... Leszámítva a végét, de ugye még akkor készült, amikor a happy end kötelező volt minden amarikai film végén... vagy a zászlólobogás.  Azt gondolom ezt a filmet fel kéne írni receptre minden nőnek. Időnként én is megnézem, emlékeztetőnek.

Aki nem látta volna: naív hősnőnk sikertelen randik sorozata után ül a telefon mellett, és nem érti, miért nem csörög sosem, majd felvilágosítja egy közepesen jóképű, egyéjszakás kalandor pasi, hogyha a kiszemelt férfi nem hív, nem ír, eltűnik, az nem azt jelenti, hogy minden akarata ellenére ez nem sikerül, hanem egészen egyszerűen azt, hogy nem akar veled találkozni, ugyanis NEM kellesz neki eléggé.
Hihetetlen mennyire el tudunk varázsolódni. Pont úgy mint a naív csajszi a filmben. Hülye chatelgetésekbe kapaszkodunk valamelyik hülye ingyenes üzenetküldőben, és észre se vesszük hogy hónapokat elbaszunk az életünkből egy kifogás gyárra, csak mert túl nagy az egónk, hogy bevalljuk magunknak... Nem kellek neki eléggé. Nagyon eltalálták a filmben a tipikus barátnőket, akik túl gyávák ahhoz, hogy felvilágosítsák az áldozatot arról, ami kívülről egyértelműen látszik. Egy ilyen barát nem segítség soha. Ennyi erővel támaszkodhatsz a bólogató kutyára is a műszerfaladon. Kedvesen megvígasztalnak, megerősítik, hogy nincs veled baj, igen, biztos elveszítette a számod, vagy meghalt a nagymamája. Még sajnáljuk is szerencsétlen pasit együtt néhány percig, aki most szabadult egy kapcsolatból és még nem áll készen egy olyan fantasztikus nőre mint amilyen te vagy - pedig ez csak a "Hogyan rázzunk le egy nőt 1 nap alatt" című egyoldalas "könyv" 2. sorában található instrukció. Ha létezne erre Google fordító program, azt dobná ki erre: Nem akarok tőled semmi komolyat, de azért tallonban tartalak, 1-1 dugásra még jó lehetsz. 

Pedig ha csak egy pillanatra belegondolsz, hogy te, aki akarod őt mennyi mindent megtennél vagy félredobnál csak azért hogy beszélhessetek vagy hogy lásd. Ha ő ennek a tizedét se teszi ezért, annak csak egy oka lehet: NEM kellesz eléggé. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Közhely, de egy olyan igazság, amire érdemes minden nap emlékeztetned magad. Egyszer egy lerázhatatlan pasi kierőszakolta, hogy rábólintsak arra, hogy mivel azon a héten már minden estém foglalt egészen egyszerűen reggelizzek akkor vele. Onnan tudtam, hogy ő nem kell nekem eléggé, hogy konkrétan nem tudtam rávenni magam arra, hogy fél órával előbb felkeljek ezért, és emiatt nem is mentem el végül.
Az igazság az, hogy mi nők imádjuk a drámát. Hajlamosak vagyunk rápörögni valakire, akit alig ismerünk. Ha meg kéne mondani, mit imádsz benne, lehet nem is tudnád megmondani. Nem is volt időd még megismerni, hiszen nem beszéltetek és találkoztatok eleget hozzá. Csak panaszkodunk hogy már megint lemondta, már megint nem ír, nem keres. Azzal áltatod magad, hogy biztos hogy ő is imád, de nem mégsem érted: miért viselkedik így? Pedig ott van a logikus magyarázat a szemed előtt. NEM KELLESZ ELÉGGÉ! Ilyen egyszerű. Engedd el...

Tudom, hogy nehéz sokszor tisztán látni, hisz bizonytalanok vagyunk. Mi van, ha még várok egy kicsit? Most nagyon jó oka van rá hogy nem keres. De most állj meg egy pillanatra és emlékezz vissza, mióta megy ez a huzavona. Ugye milyen rég?
Mi nők mindig kategóriában gondolkodunk. Mindenkinek valahova tartoznia kell. Ő barát, ő szerelem, ő szexpartner. Még a visszautasítást is jobban elviseljük mint azt, hogy nem tudjuk valamelyik kis dobozunkba betenni azt a valakit. Ebbe tudunk a legjobban belekattanni. Pedig ha sokáig nem tudja eldönteni magától, hova akar tartozni a kis életedben, dönthetünk helyette mi is. Megfoghatjuk  a tarkójánál fogva és belevághatjuk egy jó mély barátság, vagy ha indokolt egy kidobnivaló dobozba. Ráteszed a tetejét, lelakatolod, és még rá is ültsz karba tett kézzel, és elégedett arrcal: "Innen nem mozdulsz többet!"

Felmerül a kérdés, hogy ha mostmár tudjuk, hogy mikor nem kellünk eléggé, akkor mikor tudjuk, hogy kellünk eléggé? Nos erre megint egyszerű a válasz: akkor ha, ez nem lesz kérdés.

Ezer meg ezer romantikus film ment a tévében így karácsonykor. A legtöbb tinédzser koromban készült, vagy annál is korábban. Eltűnődtem azon, hogy manapság miért nem készülnek már ilyen mosolyogtatóan naív filmek.

Régen minden film kötelező eleme volt a bravúros módon egymásba szeretett párok csókjelenete. Aztán Cast... a folytatás meg a mi képzeletünkre volt bízva. Persze mindenki tudta hogy ez film, és a valóságban a csókjelenet után jönne csak az igazi, bonyolult kezdet. Nem létezett Disney mese a herceg és a szegény, de gyönyörű hősnő nélkül, akiből legvégül királykisasszony lett. Valahogy nincs már igény ennyire szentimentális és valószínűtlen happy endekre, vagy ha van, akkor elővesszük és leporoljuk ezeket a régi kedvenceket, megnézünk 1-et 2-t, mosolygunk, hogy milyen kis naívak. Valahogy ma jobban feltűnik, mint régen. 

Egy ma készült filmről - ha nem akció, horror vagy sci-fi -  akkor azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag ezeknek a filmeknek a folytatása. A mai hiperrealisztikus világban már nincs helye a reptéri romantikus utolérős jeleneteknek. A régi filmekből hiányzó puzzle darabkát pótolják, és az örök kérdést boncolgatják:  na és mi történik ezután? Ezért van most létjogosultsága a Rossz anyáknak és a Bridget Jones babát vár filmeknek. 2017 végén ott tartunk, hogy inkább akciót, látványos űrfilmeket meg pukizós-bulizós részeg amarikaiak hányódtatásait nézzük. Nincs helye már spiccesen sírós filmhősnőknek, akik megnyílnak a kiszemelt férfiaknak, megmutatják gyengeségeiket, sőt még le is égetik magukat... majd ezért cserébe megmentik, és el is jegyzik őket a végén. Nem menti meg a herceg Hófehérkét, a csajos öszefogás jegyében már ezt is a mesehősnők nagyrészt maguk oldják meg, minimális férfi segítséggel, mint a Jégvarázsban. Már a mesék is felkészítik a kislányokat, hogy bizony ne számítsanak a férfiak segítségére a jövőben - ha még maguk nem vették volna észre, a répanacis, pipaszár lábú pasikezdemények láttán.

Ezért egyre trendibb inkább ribancnak lenni mint a nagy Ő-t várni... mert hát azt kell egy darabig. A céda az új fekete, a pasiknak meg nyilván egyre jobban elmegy a kedve a monogám kapcsolatoktól, látván a megerősödött, egyre önállóbb női erőt. A golyóiktól megfosztott urak láttán egyre kevésbé van kedvünk kapcsolatban lenni, inkább magunkkal foglalkozunk, amire rájövünk hogy nem is olyan rossz dolog. Végül a családalapítás gondolatától is teljesen elmegy a kedvünk, a gyerek szótól szabályosan rosszul leszünk, mert tudjuk, nagy hogy nagy valószínűséggel ezzel is egyedül maradnánk.

Jogosan felmerül a kérdés, hogy miért filmekkel magyarázok valós jelenségeket. Nos a válasz egyszerű: olyan film készül amilyenre igény van. Pontosan úgy, mint ahogy olyan versek, regények, slágerek, festmények, mint amikért hajlandóak vagyunk érdeklődni. Ezek a művek mind lenyomatai az adott korszak ízlésének, történéseinek és személyiségeinek. Az én blogom se állná meg a helyét 10 évvel ezelőtt.

Nyugi, bizonyára ennek a korszaknak is vége lesz egyszer, mint egy divathullámnak. Most ciki szerelmesnek lenni, de talán még visszajön a divatba... pont úgy, mint a trapéz nadrág.